A kukorica gyermekei
2017. április 02. írta: zuziainwarsaw

A kukorica gyermekei

A Korn koncert tizenkettedik sorában nem a stroboszkóp okozta epilepsziás rohamtól félsz, hanem attól, hogy ...

... oh, elnézést, kezdem az elejéről.

Tegnap sikerült kipipálni az idei évre ütemezett 3 és feledik koncertet. Nem, nem azért fél, mert az egyikről tüntetőleg kivonultunk, hanem mert a Rammstein: Paris premiert is koncertnek minősítem (félig).

Szóval a CxT, Sum41 és Rammstein után, a Korn-on őrültünk meg egy kicsit (tessék meghallgatni az új albumról az Insane-t!). Mivel a Legia Stadion mellett, a Torwar-ban volt, ez már nekünk ismerős pálya. Csukott szemmel, összekötött cipőfűzővel is odatalálnánk. Így is volt. Mármint a szemünk nyitva volt és a cipőfűzővel sem volt gond, de ott voltunk gyorsan. 

Közvetlenül a beléptetés után következett az este legelszomorítóbb momentuma: a büfé előtt realizáltam, hogy nem lehet sört kapni. Javítanék, nem lehet alkoholt kapni. Azért ez vérlázító, nem?! Sorstársaim, azaz a sörre szomjazó ténfergő rockerek, teljesen elveszettek voltak és zombi módjára ismételgették, hogy piwo, piwo. Szomorú. Hogy ezek után hogy csináltuk végig a koncertet, hát...nehéz megmondani.

A furcsaság, hogy a System jegy foglalásakor még felmerül, hogy nem szeretnék az első pár sorban az acélbetétes bakancsok áldoazta lenni, de most valamiért ezzel nem foglalkoztam. DE MIÉRT?! Annyi eszem van, mint egy teszkós szatyornyi rohadt mazsolának. Ennyi erővel aggódhatnék egy Halász Judit koncerten is attól, hogy agyontaposnak az óvodások. Öreg vagyok én már ehhez. Ellenben karcolásmentesen megúsztam az estét, hála a kísérőmnek.

Jó tanács mindenkinek: a Korn koncert tizenkettedik sorában nem a stroboszkóp okozta epilepsziás rohamtól félsz, hanem attól, hogy nem jutsz már el a nyári S.O.A.D. koncertre és egy közeli családtagod találja meg a lejár szavatosságú joghurtot a hűtőben, mert neked már nem lesz alkalmad kidobni. Ugrálás, pogó, veselerúgás tehát volt. Hiányzott volna, ha nincs. Egy kicsit megint visszafiatalodtam 10-15 évet. Ezért leszek én örökéletű. Hogy értsd, mire gondolok, íme egy link abból a látószögből, ahol mi is álltunk, csak mi kicsit előrébb: https://www.youtube.com/watch?v=7MGGyxS3N_U 

Do widzenia

A bejegyzés trackback címe:

https://zuziainwarsaw.blog.hu/api/trackback/id/tr5312395803

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása