A mai nap voltam legközelebb az agyvérzéshez eddigi életem folyamán. Az egész úgy indult, hogy kaptam egy kedves üzenetet, miszerint a mosógép megadta magát, mivel egyszerűen nem volt kedve centrifugázni. Miután agyban végigpörgettem a korábban bepakolt ruháim listáját, éreztem, hogy kevés lesz a "rátettem őket a radiátorra" kezelés-csomag, már amennyiben életemben még hordani szeretném őket emberek között és nem egy téli hajnalon megrendezésre kerülő disznótoron a Vakok Intézete lakóinak részvételével. El is indultam haza, még meglehetősen nyugodtan, hiszen lehet, hogy csak újra be kell indítani azt a sz@rt és mintha mi sem történt volna... Megpróbáltam: nem. A dob nem forog, akkor sem, ha 5 különböző világvallás imáit random sorrendben kiabálom a mosógép előtt guggolva. Miután a kézi átmosás előtt/közben/után leszakadt a derekam a kád fölé hajlástól, gondoltam, eszem valamit és a hűtőben elkezdtem pakolászni. Konkrétan abban a pillanatban szakadt le az egyik polc, amikor átsuhant az agyamon, hogy "mennyire tré lenne, ha épp most szakadna le egy polc". Itt már kevés volt a mély levegő, nyugtató nincs, maradt a zöld tea. Azóta is a ruháimat hajszárítóznám, ha olyan fából faragtak volna, de nem. Már le is rendeltük az új ékszíjat (pasek klinowy)....

Do widzenia